Hiányodra már nincsenek is szavak,
csak a bús magány az, mi legbelül fojtogat!
Szemeid szerelméért mit nem adnék ,
csak néznélek órákon át, másra nem is vágynék!
Néznék némán csillogó szemeidbe,
elúszkálnék bennük, mint halacska a vízben,
egymás pillantásában megfestenénk a végtelen képet,
összekeverve a bennünk rejlő eltemetett szépet.
Aztán óvatosan magamhoz húználak,
megölelgetnélek és megcsókolnálak,
s óvó öleléssel, szerelmemmel vígasztalnálak..!
Aludni volna jó, s már olyan régóta érzem ezt,
elfeleve minden bút és kínt,
elkerülve életem bedőlt álmait !
Megérintettél, s azt hittem újra létezem !
De nem értesz meg és sajnos én sem értelek!
Hol kezdődik egy szerelem és hol ér véget ?
Mindig elakad útközben valahol,
s én soha nem érek el oda, hol örökre élhet !
Pokolban, nem szeretve élek, s nagyon félek attól,
hogy soha többé nem érzek,
s nem a boldogság perzsel fel a szerelem tüzében,
hanem a poklok kínja lesz az, amiben
Nélküled elégek !!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése